Tisztelt Tagszövetségi Versenybizottság! üisz.:19./2014. Minden Tagszövetség részére Székhelyén 1/ Az Országos versenybizottság 2014.08.15-én tartott ülésén élve az Alapszabály 21 sz. 2/a. pontja adta jogával javasolja az Országos Elnökségnek a versenyszabályzat 4§ (5.) pontjának és a 7§ ( 7.) pontjának kiegészítését a következőkkel: A fiatal galambok versenyén lehetőség van versenyre nem nevezett galambok küldésére is, jól azonosítható módon, ketrecenként elkülönítve. Állatorvosi igazolással a nem versenyző galamboknak is rendelkezni kell! Amely a szállítmány dokumentumának számít, a többi igazolással együtt. Indoklás: Több tagszövetségi vezető jelezte, hogy lényegesen többen küldenék a fiatal galambjaikat az őszi programokon, ha nem lenne „kötelező versenyzés”! Ez a várható létszámnövekedés biztos, hogy több tagszövetségben költségcsökkentő tényezőként jelentkezne 2/ - A Nemzeti és Nemzetközi versenyeken, kiállításokon csak olyan galamb illetve tenyésztő vehet részt, akinél a 10 § pontjaiban foglaltak be lettek tartva, a többi szabályozott feltételekkel együtt. - A fiatalok versenyén minden első díjas galambot illetve tenyésztőt a következő versenyeken ellenőrizni kell! - Az ellenőrzési jegyzőkönyveket 48 órán belül el kell juttatni a szövetségbe. Az eljuttatás módja lehet: - e-mail, az info@postagalamb.hu -ra - vagy a postára adás dátumának kell 48 órán belülinek lennie. Indoklás: A fiatal kategóriában már 2-3 kit?nő eredménnyel nagy sikert lehet elérni ezért a Tenyésztő és az egész Magyar Postagalambsport jól felfogott érdeke is, hogy kifogás ne merülhessen fel a kiváló eredménnyel kapcsolatban. 2014-08-15. Budapest Konrád János s.k. |
- 2020. szeptember 18. 08:07:48
- 2020. oktber 13. 05:41:20
- 2021. februr 01. 01:52:49
- 2021. mrcius 01. 15:40:40