Bizonyára Facebbookon olvastátok a Magyar Postagalambsport Szövetség állásfoglalását! Ezzel kapcsolatban beszéltem a Kerület egyesületeinek Elnökeivel és a következőket beszéltünk meg!
Minden elnök mérje fel a röptetni akarók létszámát, annak függvényében fizessék be az 1000,- Ft verseny engedéjt és minden galamb után a 25,- Ft nevezési díjat!
Ezt azért határozták így az esély egyenlőségre hivatkova, mivel Pest, Pest Megye a koronavírus miatti szigorítások, illetve Csongrád, Békés, Bács Kiskun, Jász Nagykun Megyék a madárinfluenza miatti zárlat végett nem tudják kezdeni a tréningeket még a többi kerületek a holnapi nappal kezdhetik a tréningeket 18.-a után a versenyeket, mindezeket szigorú óvintézkedések betartásával!
Ennek ismertetésére majd később térek ki!
A mai nap délután beszéltem a megyei fő állatorvos asszonnyal, előzően leírtam a tevékenységünk lényegét és kértem , hogy írásban közölje az állategészség állásfoglalását a zárlatot illetően. Ezt holnapra ígérte! Ahogy megkapom továbbítom az Elnökök részére!
Mint a korábbi hír közlésben írtam a versenyezni szándékozók a galambok csipezését a hónap végéig az alapbenevezés feltöltését a hét végéig intézzék el, mivel a 116 versenyzőből eddig csupán 77 személy alapnevezésének feltöltése történt meg a Galambom.hu-n!!
Ezen információk ismeretében szervezzük versenyünket! Üdvözlettel: Takács László Ker. Elnök |
- 2020. november 12. 09:47:00
- 2021. november 04. 18:15:57