Hírek

Kerületünk 03.11.-n tartotta közgyűlését Kisteleken , mely 15 fő jelenlétében határozat képesen vette kezdetét annak ellenére, a csongrádi U-12 egyesüleből nem jelent meg küldött. Vajon mi az oka? Az ismertetett napirendi pontokat a küldöttek egyhangúlag elfogadták, melyekről sorrendben a következő döntések születtek.
1., Elmúlt időszak eseményeinek rövid áttekintése: Takács László elnök ismertetésében. A versenyeket az időjárás akadályait figyelembevételével rendben lebonyolítottuk.Olimpiára madárinfluenza miatt nem kerültek ki a kerületből galambjaink, viszont az elért eredményeik alapján az eredményük ellett fogadva és a fényképükkel együtt bemutatásra kerültek és a helyezésüket megkapták, amihez a küldöttek gratulációjukat fejezték ki a jelenlévő Czékus János és Megyeri Sándor Sporttársaknak. Hogy miért nem vitték ki a mi galambjainkat - kérdezte Kovács Mihály - erre 0 25.-n tartandó országos közgyűlésen rákérdezek és a kapott választ megírom!
2., Pénzügyi beszámoló - ellenőrző bizottság elnöke Silay Ferenc beszámolójából megtudtuk, hogy részletes ellenőrzés történt, mely eredménye a pénztár vezetése szakszerűen történt a bizonylatok hiánytalanul kerültek felvezetésre a kiadás és bevétel oldalak számszakilag a valós értékeket tartalmazzák.
A be és ki fizetések időben megtörténtek. Az ellenőrzésben részt vettek: Silay Ferenc, Takács László, Hajdú János és aláírásukkal hitelesítették a z ellenőrzési jegyzőkönyvet, mely csatolva lett a közgyűlés jegyzőkönyvéhez, de egy egy példányt kapott a három ellenőrző személy is!
Következett Hajdú János pénztári beszámolója, mely keretén belül ismertette a 2017 évi pénzügyi tervet is, mely szintén csatolva a közgyűlés jegyzőkönyvéhez!
Ismertetve lett a gk. vételárát Czékus János kiegyenlítette, mely teljes összegben Takarékszövetkezetben lekötésre került- Silay Ferenc javaslata helyesnek bizonyult - és már hozadékot termelt!! Egyhangúlag elfogadva!
3., Versenybizottsági beszámoló - Hegedűs Csaba Vb. elnök beszámolójából megtudhattuk a 2016-os évben az időjárás nem mindig volt kegyes, de a versenyek jól lettek lebonyolítva, köszönet az internetes ,, figyelő bizottságnak '' az elkövetkező időben is működni fog a startok probléma mentessége végett. Versenyekkel kapcsolatos anyagok a közzétett lista szerint, határidő március 20. a versenyengedély és a nevezési díjjal együtt!! Röpcsoporti beosztás a 2016 évi szerint a Tótkomlós a hosszútávot békés m. besorolást és számolást kért. Központi gyűjtőhelyek is maradtak a régiek. Ellenőrzések továbbra is lesznek melyek kiterjednek a szabályok pontos betartására!! Élgalamb időbeni jelentése, benevezések helyes kitöltésére az előírt nyomtatványon, indítás - bontás példányainak helyes kitőltésére!!! A verseny program a kiadottnak szerint a 06.04. - i Prága, Pannonhalma verseny 06. 03.- ra változott. Fiatalok versenyében maradt a Kisigmánd feleresztési helynek. Egyhangúlag elfogadva!
4., Eredmény számolás - Muhel Ferenc távollétében a közgyűlésnek írt levele felolvasásra került az elnök részéről.
A küldöttek megállapították, hogy a levél tartalma csak Muhel Ferenc részéről kívántakat tartalmazza: fizetési időpontok, tarifák megjelölésével. Nos amit a küldöttek tudomásul vettek és elfogadtak, de a következő módon, melyet a kérésnek megfelelően írásban rögzítek!

Tisztelt Muhel Ferenc!

 
- Chipezést Bricon rendszernél: Muhel Ferenc,
Benzing rendszernél: Papdi Imre végezheti el arra ügyelve, hogy a szabálynak megfelelő program használható és csak az új chipeket fogadja az anyaóra és a dúc antenna. A Vb. elnök ellenőrzi a chipezés megkezdésekorl!!
A chipezéseket már lehet kezdeni. Az időpontokat a chipezést végzőkkel kell egyeztetni.
Kötelesek hiánytalan és működő rendszerrel: hosszabbító, anyaóra. nyomtató, adatkábelek, stb.... megjelenni és természetesen a tökéletes látás érdekében, ha az úgy kívánja szemüveggel. A felvett adatokat a helyszinen kérjük ellenőrizni!!
- Az időben kért kérések és hiányok pótlását pl., - két éves kérés !!- a Web oldal tudja a bemásolás lehetőségét! A hegdűs Csaba által kértek korigálását az aktuális egyesületek megjelenítése.
- A díjazás csak a hibátlanul elvégzett munkáért jár időben, ha nem készül el időben az megbeszélés tárgyát fogja képezni.

- Kéred a javaslatot arra, hogy eredmény számolásra nem lehet többet fordítani, mint a beszedett díi ami az általad kértek szerinti összeg/galamb. Ezen tobábbra sincs lehetőség változtatni, mert ennyi van beszedve, aminek fedezni kell a hibátlan munka díját. Amennyiben valakinek egyedi kérése lenne és azt aVb. elnök jóvá hagy azt az igénylőtől kell kérni.

- Videók közzététele: díjtétel elfogadva díj/hét értelemben!, de a két napon belüli határidő betartásával.

- A kifizetések a kért Innopc.hu Kft névre törtrénnek a levélben írtaknak megfelelően.

A közgyűlés a Muhel Ferencnek írtakkal egyhangúlag elfogadta!

5., Gépjárművek állapota? - Czékus János adott válszt, aminek lényege verseny kezdetre a vállaltak teljesítve készen lesznek az utánfutót is beleértve. Elfogadva.

6., Egyebek: Czékus János kifoásolta a díjalap felesztását. Megoldás: Hegedűs-Sós-Juhász Sporttársak tegyenek javaslatot a díjalap felosztására, melyről a következő közgyűlés hoz döntést. Kovács Mihály a hosszú táv díjalapjának emelését javasolta. Egy kamera nem jó, költség kompenzáció miatt a kerület állja annak költségét azzal a megkötéssel, hogy átvételkór a soffőrnek ott kell lennie és a szakszerű használatát meg kell ismernie és azt használnia. Capat létszámok jelentésének határideje: 04.15. Verseny költségek befizetésének határ ideje: 04.31. Napirend elfogadva. 

Kérném a leítak és abban megjelőlt határ idők pontos betartását!!

Ezek után az elnök megköszönte a küldöttek jelenlétét és a közgyűlést berekessztette.

Üdvözlettel:

Takács László

  ker.elnök

 


Hozzászólások
15697 #11 jkelley3
- 2021. augusztus 12. 11:46:46
15697 #12 jkelley3
- 2021. szeptember 07. 13:31:13
Balenciaga
Nike Canada
Adidas Shoes
Balenciaga Sale
Nike Air Jordans 1
Pandora
Nike Running Shoes Sale
Pandora Charms
Pandora Charms
Nike Outlet
Asics Running Shoes For Men
Cheap Adidas Shoes
Ferragamo Belt
Nike Shoes
Moncler Coat Men
Ferragamo Belt
Jordan Retro 1
Nike Outlet Store
Air Jordan 1
Shoes Nike
Adidas Yeezy
Nike Shoes
Ferragamo Shoes
Nike Shoes For Women
Moncler Coats
Pandora Charms
Pandora Official Site
Pandora Jewelry
Adidas Official Website
Pandora Charms
Pandora Bracelets
Adidas Canada Online
Pandora Charms
Pandora Charms
Adidas Shoes Women
Pandora
Pandora Outlet
Adidas Running Shoes Women
Jordan 1 Retro
Goyard Outlet
Adidas Shoes Canada
Triple S Balenciaga
Adidas Shoes
Nike Store
Balenciaga
Asics Outlet
Wholesale Jordan
Pandora Outlet
Nike UK
Nike Snkrs
Nike Shoes Women
Pandora Jewelry Official Site
Pandora Jewelry Official Site
Pandora
Air Jordan 1 High
Pandora Bracelets
Nike Store
Air Max 720
Pandora Jewelry
Balenciaga Outlet
Yeezys
Moncler Jackets
Nike Shoes Outlet Online
Jordan 1 Low
Nike Men's Shoes
Pandora Charms
Adidas Shoes
Pandora Jewelry
Nike Canada
Ferragamo Shoes
Pandora
Jewelry Pandora
Pandora Ring
Pandora Bracelets Charms
Pandora Jewelry
Pandora Jewelry
Pandora Jewellery
Moncler Outlet
Asics Shoes For Men
Pandora Jewelry Website
Pandora Charms
Nike Outlet
Moncler Sale
Pandora
Adidas Shoes
Jordan 1's
Wholesale Jordan Shoes From China
New Nike Shoes
NMD
Adidas Outlet Store
Moncler Jacket
Pandora Jewellery
Pandora Charms
Pandora Jewelry
Pandora Jewelry 70% Off Clearance
Pandora Bracelet Charms
Moncler Jacket
Jordans Wholesale Suppliers
Puma Shoes
Pandora Bracelet
Balenciaga
Pandora
Pandora Outlet
Pandora Charms
Nike Store
Jordan 1 Mid
Asics Outlet
Jordan Wholesale Distributors
Yeezy 350
Pandora Charms
Adidas Clearance
Jordan One
Asics Sneakers
Air Jordan 1 Retro
Salvatore Ferragamo Shoes
Nike Air Jordan 1 Retro
Nike Factory
Jordan 1 Low
Nike Canada Online
Cheap Basketball Shoes
Asics
Pandora Jewelry
Pandora Jewelry
Pandora
Pandora Bracelets
Cheap Moncler
Nike Shoes Men
Nike
Balenciaga Shoes
Asics Gel Kayano
Nike Canada Online Shopping
Yeezy
Pandora Jewelry Official Site
Nike Sneakers For Men
Adidas Shoes Men
Pandora
Nike Shoes Women
Adidas Sneakers
Pandora Jewelry 70% Off Clearance
Goyard Handbag
Moncler Sale
Pandora Charms
Nike Sneakers For Women
Pandora Charms Outlet
Pandora Ring
Dior Jordan 1
15697 #13 jkelley3
- 2021. oktber 26. 00:50:40
15697 #14 jkelley3
- 2021. november 09. 21:50:27
Pandora Jewelry
Pandora Outlet
Jordan 1 Dior
Adidas Trainers
Air Jordan 1 Retro High Og
Moncler Outlet
Jordan 1 Retro
Nike Store
Ferragamo Shoes Men
Jordan 1's
Pandora Jewelry
Jordan 1 High
Best Basketball Shoes
Adidas Outlet
Pandora Jewellery
Nike
Cheap Mens Adidas Shoes
Pandora Jewellery
Adidas Running Shoes
Adidas Shoes
Pandora Charms
Nike Sneakers
Nike Canada Online
Pandora Charms
Nike Sneakers For Women
Adidas Canada
Jordan 1 Lows
Nike Outlet Store
Nike
Pandora Official Site
Pandora Jewelry Charms
Cheap Moncler Jackets
Moncler Sales
Goyard Handbags
Asics Running Shoes
Pandora Bracelets Charms
Adidas Official Website
Moncler Sale
Asics Sneakers
Nike Shoes Women
Moncler Jacket
Pandora Outlet
Nike Air Jordan 1
Pandora Jewelry
Pandora Bracelets
Nike Outlet Store
Pandora
Nike Canada Online Shopping
Nike
Air Jordan 1 High
Pandora
Adidas Shoes
Adidas Shoes Men
Pandora Charms
Nike Outlet
Puma Shoes
Asics Shoes Outlet
Adidas Shoes For Women
Pandora Outlet
Pandora
Moncler Jackets Outlet
Pandora Jewelry
Air Max 720
Balenciaga
Nike Shoes Women
Pandora Jewelry Official Site
Pandora Charms
Asics Gel-Kayano
Nike Store
Pandora Charms
Nike Canada
Nike Outlet
Pandora Jewelry
Nike Men's Shoes
Cheap Nike Shoes
Pandora Outlet
Pandora Jewelry
Nike Canada
Balenciaga Shoes
Nike Shoes Women
Balenciaga
Nike Sneakers For Men
Ferragamo Belt
Adidas NMD
Adidas Sneakers
Jordan 1 Mid
Yeezy
Moncler Outlet
Pandora Jewelry Official Site
Pandora Rings
Pandora
Asics Shoes For Women
Pandora Rings
Pandora Charms Sale Clearance
Cheap Jordan Shoes
Goyard Bags Outlet
Jordan 1 Retro
Wholesale Jordan
Pandora
Pandora Jewelry
Pandora
Pandora Jewelry Official Site
Adidas Yeezy
Jordan 1 Lows
Pandora Jewelry Official Site
Pandora Jewelry
Jordan One
Nike Outlet
Nike Canada
Balenciaga Shoes
Yeezy 350
Nike Running Shoes Sale
Moncler Coat Women
Pandora Jewelry
Pandora Charms
Adidas Canada
Pandora Outlet
Adidas Shoes
Pandora Charms
Ferragamo Belt
New Nike Shoes
Pandora
Nike Men Shoes
Yeezy
Pandora Jewelry
Moncler Jacket
Adidas Sale
Wholesale Jordans
Asics Outlet
Balenciaga Triple S
Pandora Charms Bracelets
Pandora Outlet
Balenciaga
Pandora Charms
Salvatore Ferragamo Shoes
Asics Outlet Store Online
Pandora Charms Sale Clearance
Air Jordans 1
Ferragamo Shoes
Wholesale Jordan Shoes
Pandora Outlet
Balenciaga Sneakers
Pandora Bracelets
Pandora Jewelry
Nike Shoes
Pandora Charms
15697 #15 jkelley3
- 2021. december 28. 20:34:28
15697 #16 jkelley3
- 2022. janur 07. 07:48:30
Pandora Charms Sale Clearance
Nike Shoes Canada
Adidas Shoes Women
Moncler Coats
Nike Outlet Store
Air Jordans 1
Pandora Jewelry
Pandora Website
Asics Sneakers
Salvatore Ferragamo Shoes
Air Jordan 1 Dior
Wholesale Jordans
Jordan One
Pandora
Adidas Shoes Men
Nike Canada Online
Adidas Sale
Adidas Outlet
Pandora Rings
Nike Sneakers Men
Nike Outlet Store Online Shopping
Pandora Charms
Pandora Charms Outlet
Pandora Charm
Nike Shoes Women
Nike Men Shoes
Pandora
Asics Running Shoes
Yeezy 350
Jordan 1s
Balenciaga
Pandora Jewelry
Pandora Bracelet
Pandora Outlet
Nike Outlet Store
Asics Kayano
Goyard Handbags
Ferragamo Shoes
Nike Shoes Men
Nike Canada Online Shopping
Adidas Yeezy Canada
Balenciaga
Salvatore Ferragamo Belt
Nike Store
Pandora Charms
Nike Running Shoes Sale
Pandora Jewelry
Sneakers Adidas
Asics Outlet
Ferragamo Shoes
Pandora
Nike UK
Pandora Charm Bracelet
Pandora Bracelet
Air Jordan 1 Low
Moncler Sale
Pandora Charms
Moncler Jacket For Women
Pandora Charms
Pandora
Outlet Asics
Adidas Shoes
Pandora Outlet Online
Pandora Jewelry
Pandora
Pandora Outlet
Yeezy Shoes
Adidas
Pandora
Pandora Charms
Adidas Trainers Sale
Pandora Jewelry
Asics Shoes
Asics Shoes
Jordan Retro 1 High OG
Pandora Jewelry
Nike Shoes For Women
Pandora Outlet Online
Pandora Rings Official Site
Goyard Bags
Pandora Bracelets
Wholesale Jordan
Pandora Bracelet
Balenciaga
Shoes Adidas
Moncler Factory
Cheap Moncler
Pandora Outlet
Nike
Nike Sneakers For Women
Nike Mens Shoes
Adidas Website
New Nike Shoes
Pandora Charms
Balenciaga Triple S
Pandora Jewelry
NMD
Ferragamo Belt
Pandora Outlet
Adidas Canada
Pandoras
Puma Shoes
Pandora Charms
Nike Canada
Charms Pandora
Pandora Charms
Pandora Jewelry
Pandora Outlet
Nike Outlet
Adidas Running Shoes
Jordan 1 Retro High
Pandora
Air Jordan 1 Retro
Balenciaga Sneakers
Balenciaga Shoes
Nike
Jordan 1
Nike Shoes Outlet Online
Nike Outlet Store Online Shopping
Pandora Official Site
Air Max 720
Moncler Coat Men
Nike Shoes
Cheap Jordan Shoes
Jordan 1 Retro
Air Jordan 1
Best Basketball Shoes
Nike Snkrs
Pandora Jewellery
Pandora Jewellery
Yeezys
Pandora Jewelry Official Site
Nike Air Jordan 1
Nike Canada
Moncler Jackets Outlet
Jordan Wholesale Distributors
Jordan 1 Lows
Pandora
Nike Canada
Moncler Jackets Sale
Pandora Jewelry
Moncler Jackets Outlet
Cheap Mens Adidas Shoes
Balenciaga Shoes
Adidas Canada
Pandora Jewelry 70% Off Clearance

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték