Hírek

Kerületünk 03.11.-n tartotta közgyűlését Kisteleken , mely 15 fÅ‘ jelenlétében határozat képesen vette kezdetét annak ellenére, a csongrádi U-12 egyesülebÅ‘l nem jelent meg küldött. Vajon mi az oka? Az ismertetett napirendi pontokat a küldöttek egyhangúlag elfogadták, melyekrÅ‘l sorrendben a következÅ‘ döntések születtek.
1., Elmúlt idÅ‘szak eseményeinek rövid áttekintése: Takács László elnök ismertetésében. A versenyeket az idÅ‘járás akadályait figyelembevételével rendben lebonyolítottuk.Olimpiára madárinfluenza miatt nem kerültek ki a kerületbÅ‘l galambjaink, viszont az elért eredményeik alapján az eredményük ellett fogadva és a fényképükkel együtt bemutatásra kerültek és a helyezésüket megkapták, amihez a küldöttek gratulációjukat fejezték ki a jelenlévÅ‘ Czékus János és Megyeri Sándor Sporttársaknak. Hogy miért nem vitték ki a mi galambjainkat - kérdezte Kovács Mihály - erre 0 25.-n tartandó országos közgyűlésen rákérdezek és a kapott választ megírom!
2., Pénzügyi beszámoló - ellenÅ‘rzÅ‘ bizottság elnöke Silay Ferenc beszámolójából megtudtuk, hogy részletes ellenÅ‘rzés történt, mely eredménye a pénztár vezetése szakszerűen történt a bizonylatok hiánytalanul kerültek felvezetésre a kiadás és bevétel oldalak számszakilag a valós értékeket tartalmazzák.
A be és ki fizetések idÅ‘ben megtörténtek. Az ellenÅ‘rzésben részt vettek: Silay Ferenc, Takács László, Hajdú János és aláírásukkal hitelesítették a z ellenÅ‘rzési jegyzÅ‘könyvet, mely csatolva lett a közgyűlés jegyzÅ‘könyvéhez, de egy egy példányt kapott a három ellenÅ‘rzÅ‘ személy is!
Következett Hajdú János pénztári beszámolója, mely keretén belül ismertette a 2017 évi pénzügyi tervet is, mely szintén csatolva a közgyűlés jegyzÅ‘könyvéhez!
Ismertetve lett a gk. vételárát Czékus János kiegyenlítette, mely teljes összegben Takarékszövetkezetben lekötésre került- Silay Ferenc javaslata helyesnek bizonyult - és már hozadékot termelt!! Egyhangúlag elfogadva!
3., Versenybizottsági beszámoló - Hegedűs Csaba Vb. elnök beszámolójából megtudhattuk a 2016-os évben az idÅ‘járás nem mindig volt kegyes, de a versenyek jól lettek lebonyolítva, köszönet az internetes ,, figyelÅ‘ bizottságnak '' az elkövetkezÅ‘ idÅ‘ben is működni fog a startok probléma mentessége végett. Versenyekkel kapcsolatos anyagok a közzétett lista szerint, határidÅ‘ március 20. a versenyengedély és a nevezési díjjal együtt!! Röpcsoporti beosztás a 2016 évi szerint a Tótkomlós a hosszútávot békés m. besorolást és számolást kért. Központi gyűjtÅ‘helyek is maradtak a régiek. EllenÅ‘rzések továbbra is lesznek melyek kiterjednek a szabályok pontos betartására!! Élgalamb idÅ‘beni jelentése, benevezések helyes kitöltésére az elÅ‘írt nyomtatványon, indítás - bontás példányainak helyes kitÅ‘ltésére!!! A verseny program a kiadottnak szerint a 06.04. - i Prága, Pannonhalma verseny 06. 03.- ra változott. Fiatalok versenyében maradt a Kisigmánd feleresztési helynek. Egyhangúlag elfogadva!
4., Eredmény számolás - Muhel Ferenc távollétében a közgyűlésnek írt levele felolvasásra került az elnök részérÅ‘l.
A küldöttek megállapították, hogy a levél tartalma csak Muhel Ferenc részérÅ‘l kívántakat tartalmazza: fizetési idÅ‘pontok, tarifák megjelölésével. Nos amit a küldöttek tudomásul vettek és elfogadtak, de a következÅ‘ módon, melyet a kérésnek megfelelÅ‘en írásban rögzítek!

Tisztelt Muhel Ferenc!

 
- Chipezést Bricon rendszernél: Muhel Ferenc,
Benzing rendszernél: Papdi Imre végezheti el arra ügyelve, hogy a szabálynak megfelelÅ‘ program használható és csak az új chipeket fogadja az anyaóra és a dúc antenna. A Vb. elnök ellenÅ‘rzi a chipezés megkezdésekorl!!
A chipezéseket már lehet kezdeni. Az idÅ‘pontokat a chipezést végzÅ‘kkel kell egyeztetni.
Kötelesek hiánytalan és működÅ‘ rendszerrel: hosszabbító, anyaóra. nyomtató, adatkábelek, stb.... megjelenni és természetesen a tökéletes látás érdekében, ha az úgy kívánja szemüveggel. A felvett adatokat a helyszinen kérjük ellenÅ‘rizni!!
- Az idÅ‘ben kért kérések és hiányok pótlását pl., - két éves kérés !!- a Web oldal tudja a bemásolás lehetÅ‘ségét! A hegdűs Csaba által kértek korigálását az aktuális egyesületek megjelenítése.
- A díjazás csak a hibátlanul elvégzett munkáért jár idÅ‘ben, ha nem készül el idÅ‘ben az megbeszélés tárgyát fogja képezni.

- Kéred a javaslatot arra, hogy eredmény számolásra nem lehet többet fordítani, mint a beszedett díi ami az általad kértek szerinti összeg/galamb. Ezen tobábbra sincs lehetÅ‘ség változtatni, mert ennyi van beszedve, aminek fedezni kell a hibátlan munka díját. Amennyiben valakinek egyedi kérése lenne és azt aVb. elnök jóvá hagy azt az igénylÅ‘tÅ‘l kell kérni.

- Videók közzététele: díjtétel elfogadva díj/hét értelemben!, de a két napon belüli határidÅ‘ betartásával.

- A kifizetések a kért Innopc.hu Kft névre törtrénnek a levélben írtaknak megfelelÅ‘en.

A közgyűlés a Muhel Ferencnek írtakkal egyhangúlag elfogadta!

5., Gépjárművek állapota? - Czékus János adott válszt, aminek lényege verseny kezdetre a vállaltak teljesítve készen lesznek az utánfutót is beleértve. Elfogadva.

6., Egyebek: Czékus János kifoásolta a díjalap felesztását. Megoldás: Hegedűs-Sós-Juhász Sporttársak tegyenek javaslatot a díjalap felosztására, melyrÅ‘l a következÅ‘ közgyűlés hoz döntést. Kovács Mihály a hosszú táv díjalapjának emelését javasolta. Egy kamera nem jó, költség kompenzáció miatt a kerület állja annak költségét azzal a megkötéssel, hogy átvételkór a soffÅ‘rnek ott kell lennie és a szakszerű használatát meg kell ismernie és azt használnia. Capat létszámok jelentésének határideje: 04.15. Verseny költségek befizetésének határ ideje: 04.31. Napirend elfogadva. 

Kérném a leítak és abban megjelÅ‘lt határ idÅ‘k pontos betartását!!

Ezek után az elnök megköszönte a küldöttek jelenlétét és a közgyűlést berekessztette.

Üdvözlettel:

Takács László

  ker.elnök

 


Hozzászólások
15840 #21 Woodlenks788
- 2022. június 16. 12:54:11
Wholesale Nike Shoes
Nike Shoes For Men
Jordan 15
Cheap Jordan Shoes
Nikes
Wholesale Cheap Jordans
Nike Huarache Men
Cheap Jordans
Jordan 6s
Adidas Store
Pandora Earrings
Jordan 11 Low
Jordan 16
Wholesale Nike Shoes
Nike Huarache
Jordans 2021
Nike AF1
Air Max
Air Jordan 11 Retro
Dior Jordan
Nike Outlet Store
Nike Outlet Store
Pandora Jewelry
Nike Cortez
Nike Acg Shoes
Nike Shoes
Nike Shoes Canada
Soccer Jerseys
Jordan 18
Infant Jordans
Jordan Retros
Nike Shoes Wholesale
Jordan 33
Pandora Charms
Cheap Adidas Shoes For Women
Jordan 31
Nike Running Shoes
Nike Sandals
Wholesale Jordans From China Factory
Yeezy Boost 350 V2
Yeezy
Louboutin Shoes
Nike Air Jordan Shoes
Pandora Jewelry
Custom Jersey
Nike Air Max 720
Louboutin
Jordan 32
Nike Running Shoes
Cheap Nike Shoes From China
Nike Shoes Men
Jordan Retro 11
Nike Outlet Store Online Shopping
Nike Blazers
Wholesale Adidas Shoes
Jordan 14
Wholesale Air Jordans
Nike Outlet
Nike Wholesale
Nike Air Force 1 Low
Nike
NHL Store
Nike Shoes
Air Jordan 25
Nike Zoom
Lebron James Shoes
Nike Air Force
Nike Outlet
Jordan 4
Wholesale Jordans
Air Jordan Shoes
Christian Louboutin
Jordan 34
Wholesale Adidas
Air Force Ones
Nike Shoes Canada
Nike Air Force 1
Jordan 35
Pandora Jewelry
Pandora Bracelet
Adidas Yeezy
Jordan 19
Nike Air Max 270
Air Max
Nike Air Force 1s
Nike Women's Shoes
Air Jordan 33
Nike Air Max 270
Ice Jerseys
Air Jordan 13
Nike Sneakers
Nike Roshe
AJ 1
Jordan Retro
Jordans 12
Jordan 17
Jordan 24
Nike Shoes Outlet Store Online Shopping
Retro 12
Rings Pandora
Men Nike Shoes
Pandora Jewelry Official Site
Nike Wholesale Dealer
Foamposites
Adidas Canada
Air Jordan 20
Jordan 33
Wholesale Jerseys
Jordan 30
Jordan Shoes For Kids
Air Jordan 29
Nike Free Run
Epic React
NMD R1
Jordan 2s
Jordan 5 What The
Pandora Official Site
Air Max
Nike Wholesale Suppliers
Nike Jordan 1
Jordan 12
Air Jordan 28
Nike Clearance
MLB Shop Canada
Nike Dunk
Nike Sneakers
Jordan 22
Nike Free Rn
Nike Shoes
Michael Jordan Shoes
Adidas Outlet
Fjallraven Kanken
Nike Wholesale
Nike Shoes Cyber Monday
Jordan 21
Pandora Ring
Cheap Nikes
Jordans 27
Nike Air Jordan 1
Jordans 13
Adidas China
Nike Zoom
Huarache
Nike Outlet Online
Nike Flex
Jordan 26
Wholesale Cheap Jordans
Jordan 11 Concord
Nike Off White
Nike Running Shoes For Women
New Nike Shoes
Jordans 23
NBA Store Canada
Nike Factory Outlet
NFL Shop Online

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték