Hírek

2016. Február 20.- n tartotta a Dél-Tisza keület közgy?lését Kisteleken. Elnöki üdvözléssel vette kezdetét az összejövetel, majd ismertetve lett, hogy a jelenléti ívet 20 küldött írta alá, így határozat képes a közgy?lés. Jegyzőkönyv vezetésére Szalkai Sándor, hitelesítésre Sós Bálint és Kovács László lett felkérve, kiket a résztvevők és a jelöltek is elfogadtak.
A napirendek elfogadva, majd egyenként kerültek ismertetésre és megvitatásra.

1. Az elmúlt időszak beszámolója-Takács László elmondta: a kerületi kiállításon való részvétel siralmas volt, ha U-01 nem küldött volna a kiállítás elmarad. Az országoson jól szerepelt a kerület, melyet a Hmvhelyi díjkiosztón egy-egy Olimpiai plakettel jutalmazott is a a kiállítás részvevőinek. Átigazolások történtek: Makó elment, viszont Gádoros és Tótkomlós önálló egyesületként jött, így a kerületet 8 egyesület alkotja ezzel a létszám nőtt. Közgy?lés a beszámolót elfogadta.

2. Pénztári beszámoló 2015 évről Hajdú János pénztáros részéről , mely csatolva a jegyzőkönyvhöz.
Ellenőrző bizottsági beszámolóját elfogadásra javasolja Horváth János. A beszámolót követően Horváth János és Ladányi Dániel az ellenőrző bizottsági tagságáról lemond. A beszámolók elfogadva.
2016 költségvetés tervezet ismertetése Hajdú János szavaival, mely csatolva a jegyzőkönyvhöz. Döntés született arról, hogy 2016 évben 1000,-Ft versenyengedélyt kell fizetni. Egyhangúlag elfogadva.

3. Beszámoló az új versenyszámoló programról és a csipezésről - Muhel ferenc előadásában. Csipezések árai: elektromos 15,- ft ról 20,- Ft, mechanikus 5,- Ft- ról 10, Ft ra változik és a versenybizottság csak a Muhel által elvégzett csipezést fogadja el. Elfogadva

4. 2016 évi versenyek ismertetése - Heged?s Csaba.
Belföld: 13,- Fő a 9 utas formára 6,-Fő ellene szavazott
Közép: Kiírás szerint
Hosszú: Szövetségi és a kerületi kiírás szerint
Röpcsoporti beosztás:
1. Csongrád - Hmvhely - Gádoros
2. Szeged - Kistelek - Tótkomlós
Központi gy?jtőhelyek: U-01 Hmvhely - U-03 Kistelek - U-18 Szeged.
Adat bevitel: Muhel ferenc végzi, alapbenevezéseket, óra ellenőrzési jegyzőkönyvet, gy?r? nyilvántartást, aláírási mintát, verseny engedély összesítőt elküldeni Heged?s Csabának.

Röptetés költségei: szállítás - díjalap - számolás.
-Rövid: 4500 - 600 - 900 = 6000,- Ft/ csapat

-Közép: 4500 - 600 - 500 = 5600,- Ft/ csapat

Hosszú: 4500 - 600 - 400 = 5500,- Ft/ csapat

Bevezető utak: 70,- FT/darab/ út
Befizetési határidő: 2016.

május.01.

Fiatalok: 4500 - 600 - 400 = 5500,- Ft
Egyhangúlag elfogadva.

Szállítással kapcsolatos információk - Czékus János előadásában. Az utánfutó készül a ketrecek készen vannak versenyre üzemkész.
Kerületi Toyota: Czékus János szeretné, ha az Alföld Derby tulajdonába kerülne, mégpedig olymódon, hogy: Üzembentartként: Alföld Derby lenne bejegyezve, a Tagok Továbbra is fizetik a szállítási költséget, mely a kerület vagyonát képezi, még a gépjárm?vel kapcsolatos összes költség az üzembentartót terheli. A gépjárm? felépítménnyel együtt kerül az üzembentartó nevére. Az árképzést 3 fő végzi, melyet a következő közgy?lésen tárja a Tagság elé. Egyhangúlag elfogadva.

5. Egyebek:
Takács László válasza Silay Ferenc kérdésére: A kerület
vagyonát a Toyota és felépítménye jelenti.
Ezek után az Elnök az ülést bezárta.
Szalkai Sándor Jegyzőkönyv vezető,
Sós Bálint, Kovács László Hitelesítők.

Üdvözlettel:
Takács László
Dél-Tisza elnök


Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztrálj.

Még nem értékelték